Raklap-pooling vagy saját rendszer? 4 modell költsége egy havi 50 000 ciklusú cégnél

Legfontosabb megállapítások

• A szállítási eszközök (a visszaváltható csomagolás, az RTP) kezelésének négy alapmodellje van: beszerzés és saját körforgás (saját pool), pooling operátornál, dedikált flotta bérlése vagy lízingje, valamint csererendszer. Elsősorban az eszköz tulajdonlása különbözteti meg őket, valamint az, hogy ki kezeli a körforgást.
• A raklap-pooling a tulajdonlást és a kezelést (szállítás, mosatás, javítás, a forgási ciklusok szervezése) az operátorra hárítja; a cég a használatért fizet ahelyett, hogy flottába fektetne – ez a „szállítási eszköz mint szolgáltatás” modell (opex a capex helyett).
• A teljes költség (TCO) nem azonos az eszköz árával. Része a capex és a tőkeköltség, a használati vagy bérleti díj, a mosatás, a fordított logisztika, a veszteségek és sérülések (shrinkage), a nyilvántartás, a javítás, valamint az elhasználódott flotta cseréje (replacement) – mindezt csökkenti az egyszer használatos csomagoláson elért megtakarítás és a kisebb termékkár. Az RTP nem egyszer és mindenkorra szóló beszerzés.
• A méret (például havi 50 000 ciklus) átbillenti a mérleget, de nem dönti el. A saját pool gazdaságosságát elsősorban a forgási ciklus és a visszaszállítási arány (redemption rate), valamint az útvonalak ismétlődése és a hurok zártsága határozza meg – nem önmagában a ciklusok száma.
• A PPWR (29. cikk) ezt a választást megfelelési kérdéssé is teszi: 2030-tól a szállítási csomagolás legalább 40%-ának újrahasználati rendszerben kell keringenie (2040. január 1-jétől – törekvés a 70%-ra), az ellenőrzött hurkokban pedig 2030-tól teljes visszaválthatóság az újrahasználati rendszer keretében. A modelltől függetlenül az eszköznek valós újrahasználati rendszerben kell működnie.

Mi a raklap-pooling – és miért döntés ez ma, nem részletkérdés

A raklap-pooling (tágabban: a visszaváltható csomagolás poolingja) olyan modell, amelyben egy szakosodott operátor birtokolja a szállítási eszközök poolját, és bérbe adja azokat a felhasználóknak, használat után pedig visszaveszi, ellenőrzi, javítja és visszavezeti a körforgásba. A felhasználó nem vásárol raklapot – a használatáért fizet (leggyakrabban ciklusonként vagy időarányosan), a flotta kezelése pedig az operátornál marad. Röviden: a szállítási eszköz szolgáltatássá válik, nem tárgyi eszközzé. Magáról a modellről bővebben a pooling oldalon írunk.

Évtizedeken át a pooling és a saját eszközök közötti választás működési-pénzügyi döntés volt: egyesek nem akarták a tőkéjüket flottába fagyasztani, és kiszervezték annak kezelését, mások – ismétlődő útvonalak mellett – olcsóbban jártak a saját körforgással. 2026. augusztus 12-től egy harmadik dimenzió is belép: a PPWR-megfelelés. Az (EU) 2025/40 rendelet megköveteli a szállítási csomagolás újrahasználatát (29. cikk), így az, ahogyan a szállítási eszközeit kezeli, megszűnik pusztán költségkérdés lenni, és azzá a kérdéssé is válik, hogy igazolja-e – és hogyan – az újrahasználatot.

Mondjuk ki nyíltan az elején, hogy elkerüljük a félreértést: a bekuplast nem poolingoperátor. 1985 óta többször használható szállítási eszközök (RTP) gyártói vagyunk; a poolingot valós piaci kontextusként és az ügyfél egyik mérlegelendő lehetőségeként írjuk le – nem olyan szolgáltatásként, amelyet itt eladunk. Ezért tudatosan nem nevezünk meg operátorokat, és nem is hasonlítjuk össze őket.

A szállítási eszközök kezelésének négy modellje

A piac négy modellre szűkíthető. Három dimenzióban különböznek: ki a szállítási eszköz tulajdonosa, ki kezeli a körforgást (mosatás, javítás, forgási ciklusok), és hogyan oszlik el a költség az időben.

1. Beszerzés és saját körforgás („saját pool”). Megveszi a szállítási eszközöket, és azok a vagyonává – és a felelősségévé – válnak. A mosatást, a javításokat, a nyilvántartást és a fordított logisztikát maga szervezi. Magas a kezdeti költség (capex), de nagy és ismétlődő forgás mellett a legalacsonyabb az egy ciklusra jutó egységköltség. Teljes kontroll a specifikáció és a rendelkezésre állás felett; teljes kockázat a veszteségekért és a hiányokért. A zárt, ismétlődő, magas visszaszállítási arányú hurkokhoz a legjobb.

2. Pooling az operátornál. Az operátor a pool tulajdonosa, és felel a szállításért, a mosatásért, a javításokért és a forgási ciklusok szervezéséért; Ön a használatért fizet. Nincs nagy capex és nincs flottakezelés; az egységköltség kiszámítható, és rugalmasan követi a változó volument. Cserébe minden használat után díjat fizet, és kisebb a kontrollja a specifikáció felett. Az egyirányú, szezonális vagy szétszórt áramlásokhoz a legjobb, ahol a saját körforgást nehéz bezárni.

3. Dedikált flotta bérlése vagy lízingje. Hibrid megoldás: a szállítási eszközök a bérbeadó tulajdonában maradnak (nincs capex), de a körforgást – benne gyakran a mosatást és a fordított logisztikát is – Ön kezeli. A raklapok vagy ládák bérlését bérleti díjjal, illetve előfizetéssel számolják el az egyszeri beszerzés helyett. Így a flotta a szerződéshez igazítható a tőke lekötése nélkül, viszont a saját modell működési feladatainak egy része Önre hárul.

4. Csererendszer („raklapot raklapért”). A szállításkor a címzett annyi üres eszközt ad vissza, amennyit kapott – vagy mínuszban marad. Alacsony a belépési költség, de rossz a híre is: viták a rámpán, új eszközök cseréje elhasználtakra (a flotta minőségének csendes romlása) és a raklapok eltűnése, ami nyitott láncú rendszerben közvetlen veszteség. Stabil, bizalmi kereskedelmi kapcsolatokban és szabványos eszközöknél működik a legjobban – a klasszikus példa az EPAL raklap.

A gyakorlatban egyre gyakrabban a vegyes modell nyer: saját körforgás az állandó, zárt, magas visszaszállítási arányú útvonalakon, pooling pedig az egyirányú áramlásokhoz vagy a szezonális csúcsokhoz. A tiszta „mindent vagy semmit” választás ritkán optimális.

Miből áll valójában a költség – a TCO anatómiája

A modellek összehasonlításánál a leggyakoribb hiba a szállítási eszköz árát összekeverni a költségével. Az ár egyetlen sor; a TCO (total cost of ownership, teljes birtoklási költség) a teljes számla az eszköz egész élettartamára. Legalább a következőkből áll:

• Tőke: a beszerzési ár (capex) és a lekötött tőke költsége – vagy poolingnál és bérlésnél a használati díj, illetve a bérleti díj (opex). Ez az a fő tengely, amely elválasztja egymástól a modelleket.
• Mosatás és ellenőrzés: az ipari tisztítás (víz, vegyszer, energia) visszatérő működési költség, különösen élelmiszerrel érintkező eszközöknél.
• Fordított logisztika: az üres eszközök visszaszállítása. Itt számít az összecsukhatósági, illetve egymásba rakhatósági arány – minél kisebb térfogatot foglal el az üres eszköz, annál olcsóbb a visszaút. Az összecsukható eszközök akár mintegy 80%-kal csökkentik a visszaszállítás térfogatát (a bekuplast nyilvános termékadatai szerint).
• Veszteségek és sérülések (shrinkage): az eszközök elvesznek, eltulajdonítják vagy tönkreteszik őket. A nyitott modellekben ez közvetlen tőkeveszteség; a saját poolban újrabefektetésre kényszerít.
• Nyilvántartás és nyomon követés: a körforgás nyilvántartása, a partnerekkel szembeni egyenlegek, a jelölés (kódok, RFID) – minden újrahasználati rendszer bezárásának és távlatilag a jelentéstételnek is a feltétele.
• Javítás és karbantartás, valamint a ciklusszámra elosztott amortizáció.
• A flotta cseréje (replacement): az eszközök elhasználódnak és elvesznek, ezért néhány, illetve több mint tíz év elteltével a poolt újra kell építeni. Ez valós, visszatérő költségelem, nem egyszeri kiadás – az RTP nem egyszer és mindenkorra szóló beszerzés.
• Termékdíj (EPR): elsősorban az egyszer használatos utat terheli, és érv szokott lenni az újrahasználat mellett, de óvatosan – az EPR jogi kerete megerősített, a zł/kg-ban megadott díjtételek és azok emelkedése viszont feltevés és előrejelzés, nem szabályozási tény.

A haszon oldalán a TCO azt is beszámítja, amit az egyszer használatos út nem ad: kevesebb elhasznált egyszer használatos csomagolás, kevesebb termékkár, kevesebb kartonérintés és alacsonyabb ártalmatlanítási költség. Az egész számla csendes főszereplője a forgási ciklus és a visszaszállítási arány (redemption rate): minél több ciklust tesz meg az eszköz, és minél biztosabban tér vissza, annál alacsonyabb az egy ciklusra jutó költség – és annál hamarabb kezdi a saját pool megverni a használati díjra épülő modelleket. A rend kedvéért: a tartós RTP-eszközök akár 120 újrahasználati ciklust érnek el, 7–12 éves élettartam mellett (az RPC típusú ládáknál – a Reusable Packaging Europe 2022-es factsheetje szerint).

Miért billenti át a mérleget az 50 000 ciklus/hó – de miért nem dönti el

A méret a tulajdonlás javára dolgozik: minél több a ciklus, annál jobban amortizálódik a capex, és annál jobban fáj az ismétlődő használati díj. Innen ered a népszerű tézis, hogy „egy bizonyos volumen fölött a saját pool mindig nyer”. Ebben az egyszerűsítésben azonban csapda rejlik.

A méret nem ugyanaz, mint a folyamat jellege. Ugyanaz a havi 50 000 ciklus két szélsőségesen eltérő valóságot takarhat: sűrű, zárt hurkot két üzem között, csaknem százszázalékos visszaszállítással – vagy szétszórt disztribúciót több száz átvevőponthoz, ahonnan az eszközök lassan és kiszámíthatatlanul térnek vissza. Az első esetben a saját körforgás érezhetően olcsóbb lehet; a másodikban a fordított logisztika, a veszteségek és a nyilvántartás költsége felemésztheti a teljes előnyt, és a pooling gyakran ésszerűbb. Az eredményt a folyamat dönti el – a forgási ciklus, a visszaszállítási arány, az útvonalak ismétlődése, a hurok zártsága –, a ciklusok puszta száma pedig csak az egyik bemenet.

Ezért ebben a cikkben nem adunk meg egyetlen „varázsküszöböt”. Aki a folyamattól független, univerzális break-even ciklusszámot ígér, az egyszerűsítést ad el. Azt a részt, amely tisztességesen kiszámolható, irányadó jelleggel adjuk meg: a bekuplast ellenőrzött modellje megmutatja, melyik évtől lesz a saját RTP-körforgás olcsóbb az egyszer használatos csomagolásnál – hónapokban megadott megtérülés, ROI-százalék és „X zł-t spórol” típusú főcím nélkül. Maguknak a kezelési modelleknek (saját pool, pooling, bérlés, csere) a kiválasztása már költségszerkezetek összevetése, a pooling pedig – piaci kontextusként – kívül marad a kalkulátorunkon.

Hogyan változtatja meg ezt a számítást a PPWR 29. cikke

Egészen a közelmúltig a modellválasztás költségkérdés volt. 2026. augusztus 12-től a megfelelés is belép. A PPWR 29. cikke kijelöli a szállítási csomagolás újrahasználati céljait: legalább 40% 2030. január 1-jétől, 2040. január 1-jétől pedig törekvés a 70%-ra (a rendelet ezt a megfogalmazást használja), az ellenőrzött hurkokban pedig 2030-tól teljes visszaválthatóság az újrahasználati rendszer keretében (ugyanazon vállalkozás telephelyei között, kapcsolt vagy partnervállalkozások csoportján belül, valamint az ugyanabban a tagállamban működő másik gazdasági szereplő részére történő szállításnál). A raklap szállítási csomagolás, tehát beleesik ebbe a rendszerbe; a raklapfólia és a raklappánt szintén, jóllehet a PPWR-hez kiadott első felhatalmazáson alapuló jogi aktus – a Bizottság (EU) 2026/429 felhatalmazáson alapuló határozata, elfogadva 2026. február 25-én, hatályos 2026. május 26-tól – kivette őket a zárt láncú körforgásra vonatkozó követelmény alól, a 40%-os cél fenntartása mellett. A 29. cikket részletesen a szállítási csomagolásról szóló külön cikkben bontjuk ki.

Mit jelent ez a modellválasztásnál? Először is mind a négy modellnek valós „újrahasználati rendszerként” kell működnie – önmagában a tartósabb raklapok beszerzése kevés; a körforgás, a mosatás, a nyilvántartás és a visszaszállítás számít. Másodszor a 29. cikk (2) és (3) bekezdéséből eredő teljes visszaválthatósági követelmény az ellenőrzött hurkokra terjed ki – a rövid, belföldi, cégen belüli hurkokra –, vagyis pontosan azokra, amelyekben a saját körforgás a leghatékonyabb szokott lenni. Maga a rendelkezés nem írja elő, hogy a lánc zárt legyen: újrahasználati rendszert ír elő, ez pedig működhet zárt láncú változatban (a csomagolás tulajdonosa nem változik) és nyitott láncú változatban is (a tulajdonos változik) – mindkettőt a VI. melléklet határozza meg. Ennek a megkülönböztetésnek itt gyakorlati jelentősége van, mert a pooling rendszerint zárt láncú rendszerként működik: a poolt az operátor kezeli, a szállítási eszköz tulajdonosa pedig nem változik. Harmadszor a 29. cikk kötelezettségei azokat a gazdasági szereplőket terhelik, amelyek használják a szállítási csomagolást – akkor is, ha az eszközök az operátor pooljából származnak. Azt, hogy pontosan hogyan kell ezeket a ciklusokat a saját célhoz számolni, a számítási módszertan pontosítja majd, amelyet a Bizottság 2027. június 30-ig fogad el; a célok igazolásának kötelezettsége pedig 2030. január 1-jétől vagy a módszertan hatálybalépését követő 18 hónaptól alkalmazandó, a kettő közül a későbbi időponttól. Ezért már a modell kiválasztásakor érdemes tisztázni az operátorral, hogyan tartják nyilván és hogyan jelentik a körforgást. A kötelezettségek, határidők és eszközök teljes térképét a PPWR tudásközpontban gyűjtjük össze.

Példaforgatókönyv (nem ügyféleset). Egy havi 50 000 ciklusos nagyságrendű cég kétféle áramlást működtet: zárt hurkot a saját gyártóüzeme és egy regionális disztribúciós központja között (magas, kiszámítható visszaszállítás), valamint egyirányú szállításokat szétszórt vevőkhöz (alacsony és lassú visszaszállítás). Ugyanannak a cégnek egyszerre két különböző optimuma is lehet: saját pool a zárt hurokra és pooling az egyirányú részre. Ezért a „4 modellt” egyetlen döntés változataiként vetjük össze, nem pedig egyetlen győztest kereső versenyként. Hasonló elrendezéseket bővebben az ipari gyártás, valamint a logisztika és szállítás megoldásai között írunk le.

Mit nem tartalmaz ez a számítás – és miért tisztességes ez

A cím azt ígéri: „4 modell költsége egy havi 50 000 ciklusú cégnél”, és ennek a költségnek az anatómiáját fentebb szét is szedtük – de ellenőrzött modellen tesszük ezt, nem hasból. A bekuplast ellenőrzött modellje egyetlen dolgot számol ki konkrétan: az egyszer használatos csomagolás és az RTP közötti break-even irányadó pillanatát néhány, illetve több mint tíz éves távlatban – vagyis azt, hogy melyik évtől olcsóbb a saját RTP-körforgás. A négy modell rangsorát nem számolja ki, és a poolingra nem terjed ki (a bekuplast nem annak operátora), ezért a pooling költségét szerkezetében, piaci kontextusként írjuk le, nem a saját számunkként. A neten fellelhető nyílt TCO-összehasonlítások rendszerint a szerzőnek kényelmes feltevésekre épülnek; mi olyan számokat mutatunk, amelyek kiállják az ellenőrzést.

Három konkrét oka van az óvatosságnak. Először is a szállítási eszközök és a kezelésük ára ma változékony – a dátum nélkül megadott szám gyorsan elveszti az érvényét. Másodszor a termékdíj (EPR): a jogi keret megerősített, de a zł/kg-ban megadott díjtételek és azok emelkedése továbbra is feltevés és előrejelzés (a lengyel rendszernek nincs végleges törvénye) – ezért nem adunk meg EPR-szorzókat vagy -összegeket szabályozási tényként. Harmadszor a legtöbb cég nem ismeri jól a saját adatait (a valós visszaszállítási arányt, a mosatás költségét, a tényleges veszteségeket), ezek nélkül pedig minden eredmény látszólagos. Ezért tartjuk magunkat az elvhez: az RTP beruházás, nem automatikus megtakarítás, az eredményt pedig irányadó jelleggel adjuk meg (break-even „nagyjából az X. évtől”), soha nem hónapokban megadott megtérülésként, ROI-százalékként vagy „X zł-t spórol” típusú főcímként. A számítás módszertanát – minden képletet nyíltan – az RTP TCO-kalkulátoráról szóló cikkben mutatjuk be. A környezeti költségek (CO₂), az újrafeldolgozott anyag és a PFAS külön tartalmi téma, nem része ennek a TCO-számításnak.

Mit számol az ellenőrzött modell – és mi következik ebből a négy modellre

A bekuplast TCO-modellje két költségpályát vet össze ugyanabban a horizontban: az egyszer használatos csomagolást, amelyet évről évre újra meg kell venni, és a visszaváltható szállítási eszközt, amelyet egyszer vásárolnak meg, azután pedig fenntartanak. Azt a pillanatot keresi, amikor a két pálya halmozott költsége kiegyenlítődik. A képletek teljes leírását nyíltan megmutatjuk az RTP TCO-kalkulátoráról szóló cikkben; itt az érdekel minket, mi következik ebből a mechanikából a kezelési modell megválasztására.

Az egyszer használatos pálya görbéje lineáris – és ez a lényeg. Évente ugyanannyival nő, mert évente újra megveszi a teljes volument, és évente megfizeti utána a környezeti díjat. Nincs benne pillanat, amikor a költség abbahagyná a növekedést.

Az RTP görbéjének van egy küszöbe, utána pedig lapos platója. Az első év a flotta beszerzése, megnövelve az úton, a mosóban és a javításban lévő eszközök pufferével. A további évek már csak fenntartás: mosatás, visszaszállítás és – ez az a tétel, amelyről a legkönnyebb megfeledkezni – a flottahiány pótlása. A modellben ez évente visszatérő költség, nem egyszeri leírás. Ezért nem igaz, hogy az RTP egyszer és mindenkorra megvett dolog.

A két görbe metszéspontja a break-even, és az eredményt pontosan ebben a formában adjuk meg: „az RTP nagyjából az X. évtől olcsóbb” – vagy, ha a flotta éves fenntartása meghaladja az egyszer használatos csomagolás éves beszerzését, kereken azt, hogy ebben a horizontban a görbék nem metszik egymást. Tudatosan nem váltjuk át ezt megtakarítási összegre, ROI-százalékra vagy hónapokban megadott megtérülésre.

Mit változtat ez a négy modell közötti választáson. A modell az egyszer használatos csomagolás és a visszaváltható eszköz viszonyát számolja, nem a flottakezelés négy módjának rangsorát – és nem is tesz úgy, mintha azt tenné. Az a három paraméter viszont, amely a modellben a legerősebben mozgatja az eredményt, pontosan az, amely a négy modellünket megkülönbözteti:

• Az eszközveszteség körforgásonként az évi körforgások számával megszorozva kerül a számításba, tehát tőkeáttételesen hat. Ez a számszerű megfelelője annak, amit fentebb a hurok zártságának neveztünk – és a fő oka annak, hogy szétszórt áramlásoknál a saját pool rosszabbul teljesít, mint az operátor, aki a veszteség kockázatát a ciklusdíjban magára vállalja.
• A szállítási eszköz ára megemeli az RTP-görbe indulópontját, vagyis jobbra tolja a metszéspontot. Saját poolnál az Ön capexét terheli; poolingnál és bérlésnél a használati díjban oszlik el – ami nem azt jelenti, hogy eltűnik, csak azt, hogy helyet vált a számításban.
• Az évi körforgások száma egyszerre hat két irányba: rövidíti a flottabeszerzés megtérülését, ugyanakkor növeli a veszteségek éves pótlását. Ismétlődő útvonalaknál az első hatás nyer, és ezért zárulnak be leggyorsabban a zárt hurkok.

Ami tudatosan nincs benne ebben a számításban. A TCO-eredményen kívül hagyjuk a poolingot mint üzleti modellt (ez a cikk kontextusa, nem az összehasonlítás költségtétele), a CO₂-kibocsátást, az újrafeldolgozott anyag arányát és a PFAS-korlátozásoknak való megfelelést. Mindegyiknek saját módszertana van, és egyetlen számba beleöntve védhetetlenné tennék az eredményt.

Fenntartás az EPR-díjtételekhez. A termékdíj mértéke a modellben feltevés, nem szabályozási tény – a lengyel végrehajtási törvényt nem fogadták el. A díjtétel az egyszer használatos görbe meredekségét befolyásolja, tehát közvetlenül a break-even pillanatát. A kalkulátorban szerkeszthető paraméter marad: behelyettesítheti a saját feltevését, és megnézheti, mennyire tolja el az eredményt.

GYIK

Mi az a raklap-pooling? A szállítási eszközök kezelésének olyan modellje, amelyben az operátor a raklappool tulajdonosa, és bérbe adja az eszközöket a felhasználóknak, használat után pedig visszaveszi, javítja és újra körforgásba állítja azokat. Az eszköz használatáért fizet, nem a beszerzéséért – a flotta és annak kezelése az operátornál marad.

Raklap-pooling vagy saját pool: melyik éri meg jobban? Ez a folyamattól függ, nem önmagában a mérettől. Változó, egyirányú vagy szétszórt áramlásoknál a pooling rendszerint az egyszerűségével és a capex hiányával nyer; nagy, ismétlődő és zárt, magas visszaszállítási arányú huroknál a saját körforgás ciklusra vetítve olcsóbb lehet. A bekuplast ellenőrzött modellje ezt irányadó jelleggel mutatja meg – melyik évtől lesz a saját RTP-körforgás olcsóbb az egyszer használatos csomagolásnál; magát a poolingot nem számoljuk a kalkulátorban (a bekuplast nem annak operátora).

A bekuplast poolingoperátor? Nem. A bekuplast többször használható szállítási eszközöket (RTP) gyárt. A poolingot piaci kontextusként és az ügyfél egyik lehetőségeként írjuk le, nem olyan szolgáltatásként, amelyet kínálunk – ezért nem nevezünk meg és nem hasonlítunk össze operátorokat.

Hogyan hat a PPWR a modellválasztásra? A PPWR 29. cikke kijelöli a szállítási csomagolás újrahasználati céljait: legalább 40% 2030-tól (2040. január 1-jétől törekvés a 70%-ra), a cégen belüli hurkokban és az ugyanabban a tagállamban működő másik gazdasági szereplő részére történő szállításnál pedig teljes visszaválthatóság 2030-tól. A modelltől függetlenül az eszköznek valós újrahasználati rendszerben kell keringenie; maga a rendelkezés nem dönti el, hogy ez a rendszer zárt vagy nyitott láncú legyen.

Mi az a raklapcsere-rendszer? Ez a „raklapot raklapért” modell: a címzett annyi üres eszközt ad vissza, amennyit kapott. Belépéskor olcsó, de hajlamos a rámpán kialakuló vitákra, a flotta minőségének romlására és a veszteségekre – a legjobban stabil, bizalmi kapcsolatokban működik.

Mitől függ, hogy mikor válik olcsóbbá a saját pool? Mindenekelőtt a forgási ciklustól és a visszaszállítási aránytól, az útvonalak ismétlődésétől, valamint a hurok zártságától – nem pedig egyetlen univerzális ciklusszámtól. Számolni kell az elhasználódott flotta cseréjének költségével is (az RTP nem egyszer és mindenkorra szóló beszerzés). Ezért az eredményt irányadó jelleggel adjuk meg – „nagyjából az X. évtől”, nem pedig hónapokban megadott megtérülésként.